Révész Sándor

Gyermekkor, kezdetek

- Honnan datálódik a zene iránti kötődésed?
- A zene iránti vonzalmam édesanyám képzettségéből öröklődött, ő alap-polgári szinten volt beavatott a zenébe, zongorázni tanult. Apám pedig afféle nagyon kedélyes társasági emberként - a mulatós fajtából való - mindig a társaság központja volt és nagy dal repertoárja volt. Emlékeim szerint ez volt a két domináns, bár nem igazán erős hivatkozási alap a zenei indíttatásra.

Családi örökségből volt egy nagy zongoránk otthon, zeneiskolába is jártam, ahol zongorát és szolfézst tanultam, bár nem igazán fűlött hozzá a fogam. 5-től 7 éves koromig jártam zeneiskolába, aztán valahogy elakadt ez nálam. Talán a tanárok miatt sem kerültem akkor a zenével bensőséges viszonyba.

- Mivel foglalkoztak a szüleid?
- Édesapám sebészorvos volt, anyám a válásuk után, amikor "lábra állt", hiszen a válás egzisztenciálisan is nagyon megviselte, egy Kávé-Tea szaküzlet vezetője lett Kőbányán.

- Mindig Budapesten éltetek?
- Igen. A VII. kerületben születtem, a Verseny utca 6-ban laktunk a szüleim válásáig, hat éves koromig. Utána elég zaklatott lett az életem.

- Testvéred van?
- Nincs testvérem.

- Korábban egyszer úgy nyilatkoztál, hogy azért lettél olyan felnőtt, amilyen, mert többnyire nők neveltek. Ezt hogy értetted?
- Ez tényszerűen így van.

Édesanyám és nagynéném, Klári, aki gyermektelen volt és én voltam a kedvence, valamint a nagymamám neveltek. Ők voltak a "három grácia", akik teljesen elkényeztettek engem. Úgy értsd ezt, hogy már 5-6 éves koromban a Váci utcában készíttetett cipőben és kabátban, sőt kalapban járattak, vannak ennek képi emlékei is.

A három nő rajtam élte ki minden esztétikai és gondoskodó babusgató szenvedélyét. Tehát a hölgyek nagyon korán szerepet játszottak az életemben. Amíg együtt éltünk apámmal, ő a sebész hivatása mellett a Honvéd kosárlabdacsapat sportorvosa is volt. A legendás csapat orvosaként velük járta a világot. 1959-ben és '60-ban három hónapot Kínában töltöttek például. Akkor a házunkból, a harmadik emeletről édesanyám barátnőjének két lánya, Judit és Ágnes feljártak hozzánk. Kipróbáltuk játékból a "papás-mamást" és a gyermeki szexualitás minden létező variációját. Így édesanyám, a keresztanyám és a nagymamám hármasa mellé még kaptam két "nőt"az életem kezdetén, akik nagyon babusgattak és szeretgettek.

- Élénk vagy elülős kisfiú voltál?
- Afféle elvált szülők sokféle nyűgét és feszült pillanatát megélő kissrác voltam, aki sokszor ült félre zaklatott, meg nem értett lélekkel, mert éppen megtapasztalta, hogy az apja kezet emelt az édesanyjára. Ezt nekem végig "kellett" néznem. Apám egy szikár, nagyon erős ember volt és az én szőke, kék szemű, törékeny anyámat a szemem láttára verte, ez mind a mai napig nagyon szomorú emlékem.

Ezeket így 50 év távlatából is gyakran felidézem. Képzelheted, hogy ettől egy öt éves kis éledező lélek nem lesz túl boldog. Szomorúan félrevonultam, és sokszor merengtem. Egyrészt nagyon befelé forduló kiscsávó voltam, másrészt vidáman játszottam a kortársaimmal, rengeteg haverom volt, a csajokkal már nagyon korán elkezdtem flörtölni. 12 éves koromban már aktív szerelmi életet éltem, csókolóztunk és simogattuk egymást a korombéli lányokkal.

A suliban rengeteget játszottunk, cigiztünk - akkor még trafikban szálanként is lehetett cigarettát kapni. Ekkor kezdődött az irgalmatlan vonzalmam a zenéhez. A házban, ahol laktunk, Csordás Árpi barátom bátyjának óriási s nagyon korszerű zenegyűjteménye volt és egy Philips szalagos magnója, ami akkor csodaszámba ment. Árpi állandóan fölhozta a magnót, és tomboltunk a Stones-okra, a Troggs-ra, a Beatles-re, a legizgalmasabb zenékre a Byrds-re, meg ami a Szabad Európa Rádióból áramlott, mi azokat folyamatosan felvettük. Ott mi ketten tomboltunk, de ezerrel, ment a léggitározás, ugráltunk és meg voltunk zavarodva.

Az lett ennek a közvetlen folyománya, hogy hetedikes korom után egy titokzatos hátsó sorsösszjáték folytán kijutottam Angliába. Édesanyám egyik munkatársnője összeismerkedett egy 1956-os disszidenssel - ez 1966-ban történt-, és édesanyám közreműködésével összeházasodtak. Cserébe én az egész nyarat Angliában tölthettem, s megtanultam angolul. A zene iránti olthatatlan szeretet ott mélyült el teljesen, bár egyetlen koncertet sem láttam, hiszen mindössze 13 éves voltam.

A Keletiben feltettek a Wiener Waltzer Expresszre, egyedül, több átszállással megérkeztem Londonba a Victoria pályaudvarra. El tudod képzelni, milyen löketet kaptam 1966 Angliájában? A tv-adások hemzsegtek akkor a Top Of The Pops-tól és egyéb könnyű zenei műsoroktól. Olyan életre szóló "oltást" kaptam mind zenében, mind a kultúrában, amit szavakkal el sem tudok mondani!

A házukban lakott egy fiatal házaspár, Bill és felesége, azonnal észrevették, hogy én mennyire szeretem a zenét és sokszor lehívtak magukhoz. Eleinte csak pár szót beszéltem angolul, de a zene lett a közös nyelvünk. Náluk aztán ment a tombolás. Ők, az igazi fiatal britek, 1966-ban, minden zenei ébredések hajnalán engem, a kis magyar srácot nagyon megszerettek. Ezekkel az élményekkel feltöltekezve jöttem haza nyár végén, amelyeket évekkel később, mint zenész aztán kamatoztattam.

- Milyen pályára szántak a szüleid?
- Apám a messzeségből mindenképpen jogi vagy a kereskedelmi út irányába akart terelni, de én egyikhez sem éreztem késztetést. Annyira egy lapra tettem fel mindent, hogy már a gimnázium első osztályában saját zenekarban játszottam. Később osztálytársammal, Póka Egonnal zenéltem egy együttesben, tehát magától értetődő volt, hogy zenész leszek, így az iskolai dolgokkal már nem is foglalkoztam.

Nagy elszántságomnak és a körülményeimnek is köszönhettem azt, hogy 16 évesen mindezt megtehettem. Nem volt rajtam akkora figyelem, hogy ezt az elszántságomat valaki is számon kérhette volna tőlem. 16 évesen korengedménnyel kaptam ORI-engedélyt Keszler Pali bácsitól (az intézmény akkori igazgatójától) és egy országosan ismert együttessel, az Echoval, vendégként egy turnén vehettem részt. Ott kaptam a "Kölyök" becenevet.

Az utolsó koncert után odajött hozzám Szűcs Antal Gábor, aki az akkori együttesébe, a Szivárványba hívott, pont ugyanolyan kisegítő szerepre. Velük is játszottam két hónapig és amikor az utolsó koncert után lejöttem a színpadról, megszólított Várkonyi Matyi és Novai Gabi, hogy játszanék-e velük. Ebből lett később a Generál. Sorsszerű és titokzatos láncolat, szinte üresjárat nélkül.

-  Az első együttesed a Hearts volt?
- A Hearts az említett gimnáziumi együtteseim egyike volt. Komoly, feszes, négytagú zenekar, ahol nagyon megtanultam vokált énekelni.

- Gitároztál is ott?
- Igen, kísérőgitáros voltam a zenekarban.

- Legendás a barátságod Póka Egonnal, akiknél évekig laktál is. Miért került erre sor?
- Minket szinte egyszerre tettek ki a gimnázium 2. osztályából tantestületi megrovással.

- Mit követtetek el?
- Semmit! Hosszú volt a hajunk és Egon nagyon progresszíven gondolkodott, bátran beszélt a politikáról, '56-ról. Egon a szüleitől hozta a bátor és tiszta kiállást bizonyos dolgokért, és ezeknek hangot is adott.

A rock-rebellitás - a hosszú hajjal, a viselkedési attitűdünkkel - nem passzolt az iskola akkori miliőjébe. Volt egy csomó igazolatlan óránk is. Ez az akkori időkben elég volt a kirúgáshoz, bár a gimi szempontjait is megértem. Akkoriban édesanyám háztartásában éltem, elég nehezen bírt velem, hiszen én töretlenül zenekari próbákra jártam. Még a kirúgás előtti időkben Egonnal próbáltunk egy zenekarral a Bartók Béla úton, amikor anyám azt mondta:,, Fiam, ha ma este elmész a próbára, akkor már ne is gyere haza!"

Persze voltak ennek előzményei, de aznap be is váltotta a szavát. Éjjel, próba után Egonnal kerestünk egy tantuszos telefonfülkét, felhívtuk anyámat és azt mondtam:,,Anya, most fejeztük be a próbát." Mire ő:,, Fiam, nem megmondtam?" A következő telefon Egon édesanyjának ment, aki ezt felelte: ,,Tárt karokkal várlak benneteket, gyertek haza!"  Innentől Póka Pali bácsi és felesége, Vera néni nekem Mami és Papi lettek, három évig náluk laktam, a háztartásukban éltem.

Így 56 éves fejjel fantasztikus vállalásnak tartom ezt a részükről, mert tudom, milyen nehéz egy 16 éves kamasz gyereket fölvállalni. Főleg azért, mert tarthattak attól, hogy a sebészorvos apa és a polgári nevelést kapott anya esetleg rájuk borítja az asztalt, számon kérve, hogy mit tettek a gyermekükkel. De anyám elküldött otthonról, apám keze már rég nem volt rajtam. Akkoriban rúgtak ki minket a gimiből, ezek az események napokon belül történtek. Egon szülei ujjongtak, és azt mondták:,,Semmi baj, azzal foglalkozzatok, amihez igazi vonzalmat éreztek!"

Innentől kezdve szárnyalóan ki tudtuk bontakoztatni mindazt, ami bennünk volt. Ezek az emberek mind a mai napig mérhetetlen hálát és szeretetet ébresztenek a szívemben. Egon ma Budapest egyik legpatinásabb zeneiskolájának az igazgatója és én sem szégyellem a zenében megtett utamat. Mindenért hála illeti őket, hiszen a fészek alapkörülményeit tőlük kaptuk meg. Egész nap a zene bűvöletében éltünk. A Cream, a Led Zeppelin, a Yardbirds, Jimi Hendrix, a Jefferson Airplane, a Grateful Dead, a Taste, Eric Clapton, a Blind Faith és a Traffic lemezeinek a hallgatása, a zenében való bogarászás, a gyakorlás, a szövegek "levétele", értelmezése, lefordítása töltötte ki minden időnket,  semmi mással nem foglalkoztunk.

Olyan progresszív emberekkel voltak minden napi vendégeink, mint Mogyoróssy Lacika, Tátrai Tibuszka, Orszáczky Jackie, Bill és zenésztársai. Vég nélküli tanulás jellemezte azt az időszakot. A Metró együttes valamilyen okból Egonéknál tárolta a felszerelését. Mi reggel beüzemeltük, aztán megjelent Bill, Charlie, Török Ádám, Tibusz, Som Lajos és még sok-sok zenész. Kialakult valami hihetetlen zenei műhely Kőbányán, a Pongrácz telep 17-ben, Egon szüleinél. Dübörögtünk egész nap. El tudod képzelni, hogy ezekkel a nálunk pár évvel idősebb zenészekkel, későbbi kollégáinkkal akkoriban milyen élmény volt nekünk 16-17 évesen együtt játszani?

Mogyoróssy Lacika egy darabig becsatlakozott lakótársnak is, volt idő, amikor hárman - egy négy személyes ágyban - együtt aludtunk hónapokig. Reggeltől estig zenéltünk. Egonék szülei - ez az áldott, bohém emberpár - mindezt maximálisan tolerálta. Ilyen liberálisan gondolkodó, felvilágosult és könnyed emberekkel én még azóta sem találkoztam életemben. Feltétel nélkül biztosították nekünk a kedvező körülményeket.

- Miért nem alakult ott, akkor zenekar?
-Történtek bizonyos kísérletek, de nekem akkoriban volt az előbb említett Echo és Szivárvány vendégszereplésem. Rám, mint énekesre számítottak. De akkor alakult onnan a Mogyoróssy Trió Egonnal és más verziók is.

- Eljártatok-e más zenekarok koncertjeire?
- Hú, rengetegszer! Radics Béla akkor lett nagyon nagy kedvenc, a Sakk-Matt bulijaira lejártunk, abból következett a Tűzkerék. Mi a csepeli és a Bem rakparti koncerteken mindig ott voltunk. Jártunk Kexre, Liversingre, Egonnal minden progresszív zenekart meghallgattunk, ami a mi ízlésünkkel találkozott. Ez kötelező volt akkoriban.

- Hogy derült ki, hogy ilyen tehetséged van az énekléshez?
- Nagyon mertem akkor mindent. Az angol tudásom egy kicsit magabiztossá tett, a Beatles és más dalokat nagyon igyekeztem a magamévá tenni, majd az eredeti hanghordozásban és artikulációban interpretálni. Ez egyfajta laza bátorságot igénylő vállalás volt.

Később a legveretesebb támogatást, jóindulatot, szeretetet és lendítést Várkonyi Matyitól kaptam, amikor egy amatőr zenekari verseny után a Generál megalakult, vagyis amikor az amatőr zenekarosdit felváltotta a Generál "elő formációja". Novai Gábor, Várkonyi Matyi, Kiss András és én alkottuk a zenekart. 1968 nyarán három hónapig a Balatonnál játszottunk. Hatalmas lendületet kaptunk ott, én különösen Matyitól, aki szinte szerelmes volt - velem együtt - a Led Zeppelinbe.Mindig mondta: ,, Sándor, ez neked menni fog, tátsd ki a szádat, nyisd ki és: Törökméz.!" Azt feleltem neki:,, De hát Matyikám, este itt a Hullám étteremben az osztrák vendégek wienerschnitzeleket esznek, ez ide nagyon harsány lesz."

Meg is lett a következménye, kirúgtak minket épp a hangosságért. A standard számok közé, amiket délelőttönként próbáltunk, Matyi benyomott 2-3 saját szerzeményünket, a Törökmézet, a Pofont, egy-két húzósabb nótát, ezért a tervezett keszthelyi három hónapból csak kettő valósult meg. A harmadik hónapban már Badacsonyban játszottunk a Tátika presszóban. Ott már lehetett mindent játszani. Matyiéknak nagyon sokat köszönhetek, mert olyan fegyelmet és profizmust tanultam tőlük, ami egy életen át elkísér. Matyi és Novai Gabi mellett olyan "foglalatba" kerültem, amiért egész életemben hálás leszek. Rengeteget tanultunk együtt.

Aztán amikor a Generál megalakult, teljesen más dimenzióba kerültek a dolgok. Karácsony James-szel kiegészülve- egy nagyon profi vokál énekléssel - briliánsan csillogó, csodálatos csapattá váltunk. A Ki mit tud? megnyerése után hamar a közvélemény figyelmébe kerültünk. Onnantól a pályám már könnyen nyomon követhető.

Generál

- Hogyan alakult meg a Generál a balatoni nyarat követően?
- Hazajöttünk Budapestre és elhatároztuk, hogy bővítjük a zenekart, mindenféleképpen kellett oda egy gitáros. Kiszemeltük Karácsony Jamest a Ferm együttesből. Nagyon tetszett a fazonja, ráadásul baromi jól énekelt és gitározott. Sikerült megnyernünk és ő lett a gitárosunk. Dobosként Reck Lajos szállt be.

Elkezdtünk próbálni a Danuvia Kultúrházban. Egyszer csak az igazgatónő lejött hozzánk a próbára és közölte, hogy benevezett minket a már zajló Ki mit tud? versenyre. Tehát nem mi neveztünk be, hiszen annak már a korábbi szakaszai lefutottak, mi a helyt adó kultúrház jogán kerültünk be éppen az első tv-s elődöntőbe. Úgy "estünk be" a versenyre, hogy előtte éppen 3-4 órát már próbáltunk. A próba hevében játszottunk, nem a versenyzők remegő izgalmával, így elsöprő erővel jutottunk tovább.

A következő fordulóra Várkonyi Matyi bevarázsolta a három lányt is a zenekarba, a Mikrolied vokált. Gyakorlatilag "összeházasította" őket velünk zenekarilag, így egy nyolctagú formáció szerepelt a tévében. Nyolc hangon énekelve elvarázsoltunk mindenkit! Az lett a vége, hogy megnyertük a Ki mit tud?-ot. Ez az egész Matyi és Novai Gábor víziója volt, amit közösen beváltottunk maradéktalanul. Onnantól beindult minden, lemezek, koncertek, külföld, ezt már minden zenebarát jól ismeri.

Hamarosan mellettünk termett Hegedűs László, aki menedzserként a legprofibb dolgokkal kecsegtetett. Hónapokig játszottunk Lengyelországban, az NDK-ban, de eljutottunk Hollandiába is. Szinte alig hittük el, hogy mi történik velünk. Volt olyan nap, hogy tízezres stadionban naponta 4 bulit játszottunk! Képzeld el! Mindez 1973-74-ben volt! Amikor Hollandiába kijutottunk, a legnagyobb sztároknak kijáró bánásmódban részesültünk és a legnagyobb siker kapujába érkeztünk. Addigra James sajnos már nem volt velünk, mert átigazolt a Locomotiv GT-be, helyette Paczári Karcsi gitározott. Arra az időre már a Generálban érezhető volt az "erjedés" folyamata, kicsit megbillent az egyensúly. Bódy Magdi a szólókarrier felé kacsintgatott és többekből is fogyott a lendület. Ennek következtében 1975 novemberében én is eljöttem a zenekarból.

- Életed első lemezfelvétele is a Generállal történt?
- Persze, a Generál első kislemeze volt az, a Ha ismerném és a Lehajtott fejjel című dalokkal.

- Téged akkoriban több zenekar is szeretett volna szólistájaként, például az 1973-ban alakult Skorpió, de a Piramis első névsorában is helyet kaptál volna, viszont csak hónapok múltán csatlakoztál. Miért?
- Ami a Generálban tartott, az a Hegedűs Lacival való nagyon termékeny együttdolgozás volt. Ő mérhetetlen szeretettel és tudással álmodozott tovább a közös útról és nagyon működött is a zenekar. Ám a Led Zeppelin és más zenekarok fáklyavivő magnetizmusa vonzott a hasonló zenei közegbe a Generál popos miliőjéből. Egyre inkább kacérkodtam a gondolattal, hogy én is keresek más, progresszívebb zenét játszó formációt. Valami nagyon eredetiben, nagyon másban gondolkodtam, így a sokadik hívásra egyszer csak igent mondtam Som Lajosnak.

Sétáltunk le a Várból egy koncertet követően, és azt mondtam neki:,,Lajos, ha még aktuális a hívásod, akkor most mennék." Erre ő felkapott és magához ölelt. Nagyon tiszteltem és szerettem őt a Tűzkerék-időktől fogva. Janó (Závodi) fazonja is rendkívüli módon tetszett nekem. Láttam őket a korábbi Piramis-felállással játszani, és hihetetlenül jó benyomásom volt róluk. Így aztán elkezdtünk próbálni, ha hiszed, ha nem, éppen ennek a háznak a pincéjében, ahol most lakom. A falak talán még most is őrzik a Szállj fel magasra és a Becsület rezonanciáját, mert ezt a két dalt tanultam meg és játszottam először a Piramissal. Tiszta szívemből minden lelkesedésemet beleadtam a Piramisba.

A zenekart Som Lajos vezette, hozzáteszem nagyon jól! A közönség kedvence Janó és én voltunk, Lajos pedig a zenekarvezetői poszton állt helyt remekül, Péter és Pinyóka is maximális hittel és tehetséggel tették a dolgukat. Sok ötletem volt, például egy secret gig (titok-buli), hiszen évek óta járattam az angol szaklapokat és onnan  meríthetett az ember jó ötleteket a zeneszakma igazi brit ínyencségeit. A Metró Klubban szerveztünk egy fotókiállítást a Piramisról készült képekből, ahol meglepetésszerűen mi is játszottunk. Az is az én ötletem volt, hogy játsszunk 1979. december 23-án az Ifjúsági Parkban, hatalmas bulira sikeredett, aki eljött, szerintem életében nem felejti el azt a Karácsonyt. 

A zenekar népszerűségét vidékről építettük fel, néha hihetetlen körülmények között lakva, egy-egy városból bejártuk a környék összes kis települését, de mi ezt nagyon élveztük. A későbbi óriási országos népszerűséget így "gereblyéztük" össze. Mindenhova elmentünk, szívvel-lélekkel játszottunk és ezt nagyon boldogan tettük. Akkor már volt egy-két dalunk, amelyek köré fel lehetett építeni egy sikeres programot, a Ha volna két életem, a Becsület, a Szállj fel magasra, a Szabadnak születtem és sorolhatnám. Aztán amikor fölmerészkedtünk Budapestre, egyszer csak berobbant a banda. Ebben nagy szerepe volt a Mud együttes társaságában Lengyelországban játszott koncertünk tv-felvételének is.

Amikor azt leadta a magyar tv, másnaptól sztárok lettünk. Az volt az utolsó löket sikerünk irányába. A Budai Ifjúsági Park is mérhetetlenül nagy szerepet játszott népszerűségünk növekedésében és a sikerek megélésében. Azóta is, ha arra járok, feltörnek bennem az emlékek. Azon a gyönyörű helyen nem csak a Piramis, hanem Radics Béla, a Bergendy, a Mini a Kex és még eszméletlenül sok zenekar hatalmas bulijai szerveződtek. Ma is nagyon hiányzik egy ilyen fóruma a zenének, a zenészeknek. Most egy-két nyári koncerthely azt a varázst próbálja visszahozni Budapesten, de a kezdeti idők progresszivitását és lelkesedését már nem idézi vissza semmi.

- Milyen volt a Piramisban a hangulat az első lemezek után?
- Nagyon szerettük egymást. Én mindig különc voltam, például nem ittam a Piramis ideje alatt, mert tudtam, hogy rám naponta milyen feladat vár. Volt olyan év, amikor több mint 270 koncertet adtunk, ahhoz azért komoly fizikai erőnlét volt szükséges. A törésvonal mindig érezhető volt, a többiek szerettek bulizni, én nem jártam el, vagy csak ritkán és akkor is hamar lemaradtam a hajnalig tartó kicsapongásokból. Én inkább megfogtam egy lány kezét és elsétáltam vele. Máshol kerestem a boldogságomat.

Áldom egy-két öreg barátomat, akik akkoriban a szellem dolgaira rányitották a szememet, mert onnan kezdődött életem veretesebb része. Egyszer azt mondtam erről, hogy egészséges skizofréniában élek: a Piramis énekeseként, - amit szívvel-lélekkel tettem az utolsó pillanatig -, de már 1975-76-tól egy teljesen más ember kontúrjai is kezdtek kibontakozni bennem. Rájöttem, hogy temérdek időt áldoztam fel a zene oltárán, közben rengeteg dolog akadt volna, ami érdekelt volna azon kívül is.

Szepes Mária néni volt a csúcspont, a vele történt találkozás varázslatos világba kínált bebocsátást. Beszélgettünk Szellemiségről, Istenről, könyvekről, végtelen dimenziókról de közben a zene elkötelezettje is maradtam, aminek aztán abban a formában vége lett. Nem fogom ezt természetesen a szellemi útkeresésre, de nem kevés köze volt hozzá. Nem titkolom, hogy én akkoriban nagyon mélyen elkezdtem a Biblia üzenetét értelmezni, elmerültem a Tibeti halottas könyv böngészésében, beleástam magam Egyiptom kultúrájába, egy kicsit a buddhizmusba. "Összegereblyéztem", amit korábban kellett volna.

Egy teljesen más ember kezdett kibontakozni bennem, ami egyszer csak olyannyira kulminált, hogy éreztem, kreativitásában és más értelemben is a Piramis kifáradóban van. A zenekar megrekedt kreativitásával párhuzamosan bennem egy végtelen dimenzió nyílt meg, amire azt mondtam magamban, hogy ez sokkal izgalmasabb, de hogy lehetne a zenével összehangolni? Akkor talált meg Peter Gabriel néhány lemeze, a Police és Sting egy-két engem elgondolkodtató albuma, John Lennon nagyon bensőséges utolsó korongja, amit unásig ismertem. A Double Fantasy egy töréspont volt nálam. Francia feleségemmel akkor a magánéletem is fantasztikus szakaszába jutott, érzelmileg teljesen kiteljesedtem. Valljuk be, 26-27 évesen már férfi az ember, én akkoriban voltam éppen annyi.

Kerestem a módját, hogyan lehetne mindennek a zenei medrét is megtalálni, ami még jobban és még hitelesebben összeér az ember lelkén belül, mint az, ami sajnos az akkori társaimmal megrekedt. Az Erotika című lemez annyira nehezen készült, hogy az már nekem fájt. Nyúztuk nyolc hónapig. A lemez koncepcióját én találtam ki és Horváth Attila szellemisége öntötte szavakba, volt rajta egy-két nagyon jó dal. Akkoriban megéreztem, hogy a társaimmal nagyon eltávolodtunk egymástól. Aztán én egy NDK-beli koncerten bátran bejelentettem a színpadon, hogy ennek a zenekarnak ebben a felállásban ez volt az utolsó koncertje. Mindezt az elköszönéskor, angolul. Som Lajos tajtékzott, másnap, amikor repülőre szálltunk, iszonyatos volt a feszültség, már különváltam tőlük és nem is egy helyen utaztunk haza. Lajos zároltatta a közös felszerelésünket és a saját hangszereimet is csak kalandos módon tudtam visszaszerezni, de sok minden így is ott maradt, de én ezt azóta sem róttam fel nekik. Így jöttem el a Piramisból.

Ezt követően volt egy zenei próbálkozásom Horváth Kornél, Tihanyi Gellért és más zenészek részvételével. Nagyon finom zenét játszottunk, olyasmit, mint Sting a Police után. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat azonban nem állt mellénk, amire én nagyon csendesen betettem magam mögött Dr. Erdős Péter ajtaját. Mintegy varázsütésre a sorsom felkínált egy világ körüli utat és elmentem egy luxushajóra zenélni. 35 országot érintve bejártuk a fél világot. Sok pénzt kerestem akkor.

A gyönyörű út emlékét azóta is szívemben őrzöm. Elmentem és nagyon kiszellőztettem a fejemet, szinte mindent kirostáltam belőle. Miután hazajöttem, vettem magamnak egy tanyát és elköltöztem 200 km-re Budapesttől. Ez egy olyan sorsláncolat volt az életemben, aminek egyetlen láncszemét sem bírálnám felül utólag és nem tennék semmit másként. Ezek a lépések sorsszerűek voltak. Csak így tudtam saját magam megőrizni, ezért tudok még ma is igazi örömmel zenélni mindenféle iparosságtól mentesen, teljesen tisztán és ezért tudok örülni annak, amit csinálok. Ha azt a közel húsz évet én nem a tanyán élem, hanem maradok Budapesten a lemezipari taposómalomban, az nem lett volna megélhető az én szenzibilitásommal, mert abban nagyon eldeformálódtam volna.

Sorsszerűen a nagyon szeretett embereimhez még jött Márai Sándor, Hamvas Béla, Carl Gustav Jung, Balogh Barna, Kőrösi Csoma Sándor és sorolhatnám még. Nem telik el nap anélkül, hogy valami szellemi csemegét ne olvasnék. Ezek a szellemi dimenziótágítások segítettek át engem a megrázkódtatásokon. A hétköznapok aktív, sikeres megélése hidat tudott verni a máig. Ma ugyanolyan örömmel állok a színpadokon, mint régen. A köztes időben nem keseredtem meg. Nem kellett kényszerből füstös kiskocsmákban játszanom egy nosztalgia-zenekarban. Hála Istennek még most is van hitelem a közönségnél, megtisztelnek azzal, hogy eljönnek, ha játszunk. Tüzet tudok gyújtani az emberek szívében, szívből zenélek, teszem a dolgom.

- Fontos az életedben a természet közelsége és a csend. Hol éltél a fővároson kívül?
- A Mecsekben volt egy házam, Kisújbányán, mindössze 53 ház van azon a településen. Egy hatalmas erdőség egyetlen falva egy tájvédelmi körzetben, 8 km-es erdősávon át jutsz el oda, varázslatos hely. Már nincs meg a házam, de gyakran visszajárok oda. Nem éltem ott soha, de megvolt a házam, ahol nem történt egy kapavágás sem. 1981-ben vásároltam azt házat, akkor még nem közlekedett annyi terepjáró, mint manapság, viszont ha ott leesett a hó, akkor hónapokig se ki, se be. Ez egy zsákfalu.

Rengeteg időt töltöttem ott, de a házat nem kezdtem el átalakítani, mert az akkori aktív munkámmal nem tudtam összeegyeztetni, hiszen akkor még a Piramis-időszak tartott. Akkoriban mutatták nekem be barátaim az alföldi miliő varázsát - éppen Ásotthalmon. Ez Szegedtől 35-40 km-re található a tanyavilágban. 1979-ben jártam először ott és amikor egy fa tövében megpendítettem az akusztikus gitáromat, az elementáris élményként hatott rám. Az akkori olvasmányaimból fakadóan élt bennem egy igény a csendre, hogy igazi odaadással és átéléssel úgy tudjam azokat a szellemi csodákat értelmezni és beépíteni, ahogy azt kell.

A békesség és a csend nagyon kellett nekem. Ásotthalom egy hatalmas erdőség közepén fekszik, úgy is mondják, hogy Szeged tüdeje. Tengernyi fenyő- és akácerdő. Egyszer csak ott találtam meg a házamat 1981-ben. Amikor 1983-ban hazatértem a hajóútról, már készen várt engem a házam és azonnal odaköltöztem.

- Miért kell a csend?
- A szó, a zene, minden csendből jön elő, a csend szüli meg a következő rezonanciát, ami kijön belőlünk, a csend szükségességét mindenki érzi, én pedig nagyon vágytam rá. A gyermekkorom, a pubertáskorom és a zenészéveim bulizással eltelt sűrű évei, a tengernyi utazás, a megélt sikerek, anyám halála, akinek az elvesztéséből fakadó igazi gyászt és mélységét nem tudtam megélni - 1976. szeptember 17-én halt meg - vonat alá vetette magát.

Szeretett jóbarátaim halálát szintén nem tudtam addig még feldolgozni, hiszen a Piramis "verklije", iszonyatosan szigorú hétköznapi menetrendje begyűrt és bedarált. 1979-et írtunk, megjelent a Pink Floyd: The Wall című lemeze, majd a film és amikor azt a zenét értelmeztem, rájöttem arra, hogy a gyermekkort, a kibontakozást, az ifjúkortól a sikerekig, a kudarcokig, az érzelmi megrázkódtatásoknak a teljes panorámáját, az iskolarendszert, szerelmi örömöket és kudarcokat én ugyanúgy éltem meg a szívemben. Ehhez jött a Küldetés című film Balczó Andrásról, ami nagyon mélyen megérintett. Egy ember hitvallása a sikerei csúcsán, egy döbbenetes vallomás egy szív-lélek embertől, ami nagyon megtalált 1976-ban 23 évesen. A pillérek: 1976-ban a Balczó film, anyám halála, Szakcsi Lakatos Béla egy megtisztelő látogatása nálam 1977-ben, amikor két órán keresztül az akkori hitéről beszélt.

Ülök én, a Piramis Kóbor Angyala, Szakcsi Lakatos Béla pedig beszél hozzám hitéről olyan mérhetetlen mélységben, ahogy hitről addig embert én még nem hallottam, de azóta sem. Nem az akkori orientációja a fontos ebben, hanem a hit! A hitéről beszélt egy világsztár zongorista, a világ bármely színpadán helytállni tudó varázslatos művész.csodálatos élményt jelentett. Egyszer csak a barátaim hívására jött a tanya, lementem és ott akkora volt a csend. Rögtön láttam, milyen alkalmas a hely mindenféle munkára: zenélni, elmélyedni, erdőt járni lehet. Több tízezer kilométert gyalogoltam, de nem csak ott, hanem ha hiszed, ha nem, itt a városban is százával, de ezrével rovom a kilométereket. Irtózatos hosszúságú sétákat teszek nagy örömmel. A belső kerületekben nevelkedtem, és ezek - a VII-VIII-IX. kerületről beszélek-  nálam sosem vesztik el egykori bájukat. Azokon az utcákon járok, amiket ép eszű ember már nem nagyon keres fel, én meg azért keresem fel őket, mert a nagy, füstös főutakat igyekszem elkerülni. Itt születtem, ebben a városban és ismerem szinte minden szegletét.

Mind a mai napig megállok gyönyörű házaknál, csodálom szépségüket. Erre mondja a bölcsesség, hogy "a csiga többet tud az útról, mint a nyúl".

- Nem szállsz fel tömegközlekedési járművekre?
- De, gyakran és autóba is ülök, ha kell.

- Tartasz személygépkocsit?
- Nem tartok. Ha nem sétálnék, biztos, hogy nem látnék annyit a városból. Ha csak az időjárás engedi, én gyalogolok, nyilván esőben nem, de hóesésben nagyon szeretek. A legnagyobb bravúrom egy biobolt megnyitójára való séta volt - itt szeretném elmondani, hogy tíz éve vegetáriánus vagyok, agitátora, demonstrátora és propagátora szívvel-lélekkel. A "révészkedés" ott determinálódik nálam, hogy szeretek a partok között közvetíteni, amit úgy élek meg, hogy a lengő szálvégeket összekötöm. Szóval ez ösztönzött arra, hogy a Bartók Béla útról Sashalomra gyalogoltam ki, majd vissza, de sikerült összekötnöm két embert, akik azóta is hálásak ezért. Nálam a napi 12-15 km-es séták nem mennek ritkaságszámba.

- Előfordul, hogy a sétáid során megállítanak?
- Persze, a minap is megállított valaki a 7-es busz megállójában, és csak annyit mondott: ,, Ne haragudj, csak köszönteni szeretnélek." Ez teljesen rendben van.

- Sportolsz még a sétán kívül valamit?
-  Minden áldott nap tornászom 10 percet. 6-7 éve szervesült a torna az életembe, de ha valami miatt pár napra kimarad, akkor visszamenőleg is elvégzem a gyakorlataimat. Ez egy általam összeállított gyakorlatsor, ami minden izomcsoportomat megmozgatja. Ebből nem engedek és minden reggel korán megtörténik. Mellette van a reggeli "pampogás", ahogy Presser Gábor találóan kifejezi a kávéfőzés, szöszmötölés időszakát.

Nagyon korán kelek és egy nagyon masszív reggelit eszem. Biovonalon egy tönkölyfánkot, ami egy szokatlanul nagy fánk. A medencéjét pirított mandulával, pirított tökmaggal, egyéb magvakkal szórom meg, juharsziruppal vagy szamócaszörppel öntöm le, valamint egy Nutellino nevű őrölt mogyoróval és a szentjánoskenyérfa termésének (karob) őrleményével hintem meg, ami a kakaónak felel meg a bioétkezésben. Ezt mindig saját kezűleg készítem magamnak és jóízűen, lassan, békésen fogyasztom el egy nagy pohár tejeskávéval. Ezzel délután 4-5-ig elvagyok, akkor egy nagyot ebédelek. Ez a két fő étkezésem, a nassolgatással már rég felhagytam. Gyümölcs vagy egy szem csoki azért belefér, nagyon édesszájú vagyok. Jól érzem magam a bőrömben, nagyon teherbíró vagyok, a séták önmagukért beszélnek. Örömmel vitorlázom a barátaimmal, ha hívnak, de én magam nem tudok vitorlázni Révész létemre ha-ha, az nem megy! Úszni nagyon szeretek, a vizet nagyon kedvelem. Minden vágyam, hogy nemsokára víz közelébe költözzek.

- Miért lettél vegetáriánus?
- 1988-89 körül még a tanyán éltem, és a kezembe akadt egy buddhista ihletésű irat, ami azt tanítja, hogy ebben a Naprendszerben az ember a Nap "kiszolgáltatottja", hiszen a Nap éltető ereje kelti ki a magból a csírát és szökkenti szárba a növényt. Nagyon nagy áttéttel az állat ezt magáévá teszi, a súlya ettől gyarapszik, egyszer csak levágják, akár ideális, akár nem ideális körülmények között. Ennek a lépcsőzetén elgondolkodtam.

Ezt az okos mondatot találtam még ebben az iratban : "Okos ember, edd első lépcsőben a Napot!" Elolvastam, becsuktam a könyvet, elgondolkodtam , és azt mondtam: ezzel én nem tudok vitatkozni. Miben integrálódik először a Nap? Rájöttem, hogy az összes gabonában, az összes zöldségben, az összes gyümölcsben. A piacon a zöldséges standnál egész színorgiával találkozhatsz. A vegetáriánus konyha jótékonyságát megéltem már 1977-ben Angliában, amikor nászúton feleségemmel egy hónapig a Mud gitárosánál, Rob Davis-nél vendégeskedtünk. Rob és felesége, Chris is vegetáriánusok szerintem már vagy 40 éve, náluk érintett meg először ez az életmód. Mára elmúltak 60 évesek, de briliáns állapotban vannak mindketten.

Aztán tíz évvel ezelőtt máról holnapra eldöntöttem, hogy vegetáriánus leszek. Sajtot és tojást eszem, de véres húsokat és halat tíz éve egy falatot sem és ez már így marad. Nem is kívánom egyáltalán. Nekem ez bevált, nagyon jól érzem magam. Amit az állattartásról olvastam és láttam, az még inkább alátámasztja, hogy helyes úton járok.

Szólókarrier, napjainkig

- Az első szólólemezedet Presser Gáborral készítetted 1985-ben. Ki kereste meg a másikat?
- Egyikünk sem. Wilpert Imre volt a közbenjáró, aki a tanyára írt egy emlékezetes levelet. Felkínálta a közbenjárását, ő akkoriban a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat "Favorit" műhelyének igazgatója volt, és nagyon szeretett volna minket Gáborral összehozni. Gábort nagyon tiszteltem, de nem igazán ismertük egymást. Aztán találkoztunk, leültünk a fűbe, és egy hatalmasat beszélgettünk. Vele nagyon lehet beszélgetni, egy hihetetlenül finom lélek.

Mindaz, amit a lemezen létrehoztunk, ennek a döntő pillanatnak az igézetében történt. Feljártam hozzá, megmutatta a dalokat, aztán így született az a nagyon vállalható lemez, amit a mai napig nagyon szeretek. Azért is emlékezetes ez nekem, mert az volt az első szólólemezem. Gábor intenzívebbnek gondolta az együttműködést, csak hát én még akkor a tanya bűvöletében éltem. Mindig mondta: "Társam - mert így hívtuk egymást - , csináljuk már a következő lemezt!" Hölderlin szavait vettem kölcsön, amikor azt írtam neki: "Aki a legmagasabbat akarja, annak a cselekvés csaknem kevés." Mint hihetetlenül termékeny szerző, biztos máshogy képzelte el közös jövőnket. Most is ugyanolyan jóban vagyunk, mint akkoriban és hogy nem született több közös lemezünk, az csak az időegyeztetéseken múlott. Ma is ugyanolyan szeretettel fordul felém, nem lehetetlen, hogy egyszer még dolgozunk együtt és kérek tőle dalt.

Aztán eltelt pár év és jött a Piramis 1992-es öt koncertje a BS-ben karácsonykor. A Piramis korábban is kapott felkérést, 1989-90-ben már majdnem megvalósult egy koncert a Népstadionban, aztán 1992-ben igent mondtam. Akkorra azonban már megvolt a következő szólólemezem anyaga a fejemben, tudtam, hogy mit szeretnék. Nagyszerű társakat találtam hozzá: Cziránku Sanyit, Maróthy Zolikát, Hetényi Zolikát, Fekete Tibor Samut. A Piramisból Gallai Péter és Závodi Janó segített. 1993-ban megszületett a második lemezem, röpke nyolc év alatt, ha-ha-ha! Rá tíz évre elkészült a következő, így immár három szólólemezem van. Na jó, eközben folyamatosan a tanyán éltem, egy hihetetlenül szépen berendezett, békés, gyönyörűséges helyen, onnan az ember miért jöjjön el? A több épületből álló egykori szélmalom neve Szél Tanya volt.

- Egyedül voltál ott?
- Egyedül? Soha nem voltam egyedül. Gyönyörű emlékem az, amikor ott éltem. Időközben eladtam a tanyámat, de bármikor visszatérhetek, mert nagyon szeretett emberem vette meg, aki kevés időt tölt ott és felajánlotta, hogy bármikor lemehetek, ha a kedvem tartja.

- Ültettél-e növényeket? Tartottál-e állatokat?
- Persze! Voltak cicáim, egy rövid ideig kutyám, egy nagy német juhászkutya. Más állatot nem tartottam, bár volt istálló, de sem lovat, sem mást nem akartam. Az a típusú felelősségvállalás, amivel az állattartás jár, az én életvitelemmel nem volt összeegyeztethető.

- Mit jelent neked a közönséggel való hihetetlen oda-vissza kapcsolat, az érzelem- és energiaáramlás?
- Ez maga a lelkesedés. Én ezt örömből teszem. A Piramis évi 275 koncertje sem tudta kilúgozni belőlem az örömérzetet. Amikor a zenekarban romlott a hangulat, előfordult, hogy egykedvűen álltam hátul Pinyóka mellett és azt kívántam, hogy legyen vége. Ez még véletlenül sem a közönségnek szólt, hanem annak a hangulatnak, amit sajnos a Piramis vége fele megéltünk. Most is olyan lelkesedéssel csinálom ezt az egészet, mintha ma kezdtem volna. Az lehetne egy analízis tárgya, hogy mitől őriztem meg ezt az örömet, ezt a lelkesedést, ha bármilyen örömhír ér a munkámmal kapcsolatban, engem teljesen fellelkesít. Mostanában minden dalszövegem csak az örömről szól. Szeretek örülni, az öröm abból fakad, hogy az ember ismeri az élet másik ütemét is, ahogy ezt Szepes Mária néni gyönyörűen megfogalmazta.

Ha azt az 1976. szeptember 18-i hajnalt idézem fel, amikor a nagyapám az ágyam szélén ülve, könnyek között mondta el nekem anyám halálának hírét - be kell valljam - azt hittem, soha életemben nem lesz olyan pillanat, amikor ne erre gondolnék. Akkor azt éreztem, azt a fájdalmat nem tudom talán már soha kiűzni szívemből, folyamatosan azokkal a képekkel foglalkozom majd, amit a  fantáziám vetített a szemeim elé arról: ez a tragédia hogy is történt. A kövek közt a vas meg a vonat. Gyermekkoromban a Keleti pályaudvar közelében éltünk, ahol figyeltem a gőzmozdonyokat és akkor az anyámat egy ilyen gázolta halálra? Ezek a mélységek, drámák és a jó néhány haláleset, amelyeket megéltem alakítottak ilyenné. Aki ilyen szinten megtapasztalja az érzelmek mélységét, az végképp felismeri és értékelni tudja az öröm másik kilendítő ütemét. 

Kell a mélység és a dráma, hogy jöjjön az öröm a másik ütemben. Megéltem a mélységeket is, kiittam a méregpoharat. Anyám halála napján Apcon játszottunk a Piramissal. Az járt a fejemben, hogy nem tehetem meg azzal a sok emberrel, akik kíváncsiak a zenekarra, hogy lemondom a koncertet, mert nálunk családi dráma történt. Odaálltam a színpadra, könnyek folytak a szememből, amikor énekeltem a Ha volna két életemet és a Hozd el Istenem című dalt. A társaim magukhoz szorítottak, tudták, mi zajlik bennem. Később ezt Lajos is átélte, amikor meghalt az édesapja, hisz aznap is játszottunk. Akkor én is viszonoztam neki azt a bátorító ölelést. Szóval az öröm. Szepes Mária néni egy frappáns mondatban így fogalmaz: "Örülj, minden okod meg van az örömre!" Ez ilyen egyszerű. Ezt a mondatot én nagyon komolyan veszem.

Rozsonits Tamás